Június 24-én kora reggel Vlagyimir Putyin a Wagner katonai magáncég kibontakozó lázadásáról szólt Oroszországhoz kijelentve, hogy Jevgenyij Prigozsin lázadása “az anarchia és a testvérgyilkosság felé sodorja az országot”.

Ez a szavakkal való visszaélés. A testvérgyilkosság Putyin alatt lett uralkodó már korábban. A disszidensek kínzása és meggyilkolása testvérgyilkosság. Ukrajna lerohanása testvérgyilkosság. Mind a Wagner-csoport, mind az orosz hadsereg hivatásává tette testvérgyilkosságot. Az anarchia pedig a testvérgyilkosság ellentéte: az az állapot, amely akkor uralkodik, amikor az emberek nem versengenek a másik feletti uralmáért. A totalitarizmus mindig véres hatalmi konfliktusokhoz vezet.

Ha az oroszországi helyzetet nézzük, nem tudunk nem gondolni arra a polgárháborúra, ami Szudánban tört ki a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők ( RSF-félkatonai szervezet) között az év elején. A kormány, amely el akarta nyomni az egyre erősdő felszabadító társadalmi mozgalmakat, felfegyverezte a Gyorsreagálású Támogató Erők zsoldosait, hogy aztán végül ellenük harcoljon az ország irányításáért.

Ez a fajta teljeskörű erőszak a militarizáció elkerülhetetlen végeredménye. Ahogy a kormányok és a vállalatok egyre inkább a nyers erőre támaszkodnak a társadalmi lázongások elfojtása érdekében, egyre több erőforrást irányítva a rendőrség és a magánbiztonsági szféra felé, egyre kiterjedtebb, borzalmas polgárháborúk feltételeit teremtik meg. A ma Szudánban uralkodó és Oroszországot fenyegető polgárháború holnap máshol is kitörhet, ha nem sikerül globális szinten megváltoztatnunk társadalmunk irányát.¹

Sietve lefordítottunk három nyilatkozatot orosz anarchista csoportoktól. Mindegyik szükségképpen földalatti csoport. Az elsőnek székhelye Szibériában van; a második az Anarcho-Kommunista Harci Szervezet, amellyel tavaly készítettünk interjút; a harmadik pedig az Avtonom szerkesztői kollektívája, Oroszország vitathatatlanul legjelentősebb fennmaradt anarchista kiadói platformja.

Frissítés: Az alábbi nyilatkozatok megjelenése óta Prigozsin bejelentette, hogy Moszkvába tartó erői megfordultak, miután tárgyaltak Alekszandr Lukasenkóval, Fehéroroszország elnőkével. Lehet, hogy Prigozsin nagyobbat harapott, mint amekkorát meg tudott rágni, de ugyanígy Putyin is Ukrajnában - különben nem lett volna szüksége Prigozsinra.

Meglátjuk, hogy ez a válság hosszú távon hogyan alakul Oroszországban. Törökországban a 2016-os sikertelen puccskísérlet lehetővé tette Recep Tayyip Erdoğan elnök számára a hatalom megszilárdítását, de a gyengeség és a széthúzás minden jele csak veszélyeztetheti Putyin hatalmát. Az a változékony és kiszámíthatatlan állapot, amelyet elvtársaink Oroszország kapcsán említenek, valószínűleg még csak most következik. A legjobb az lesz, ha nem csak két rivális totalitárius despota fog a küzdelemben részt venni, vagy legalábbis nem csak ők.

---

Irkutszki Anarchisták Mozgalma

A Wagner-lázadás körüli jelenlegi helyzetben nem választhatunk más oldalt, mint saját magunkat.

Ugyanez mondható el a lakosság nagy részéről is - sem a Putyin-rezsim, sem a vele hatalomért versengők nem fognak az összes oroszországi nép érdekében cselekedni.

Jelenleg többféle lehetséges kimenetelre készülhetünk. Nem zárható ki, hogy a népi önvédelmi csoportok, amelyeknek egy országon belüli polgárháborús forgatókönyv esetén a fő feladatuk az emberek biztonságának megszervezése, valamint az élelmiszer és az alapvető szükségletek biztosításának logisztikai hálózatba szervezése lehet. Senki sem lehet teljesen védtelen a zsoldos katonai alakulatokkal és az orosz hadsereggel szemben, és az egyik legfőbb fegyver, amely mindannyiunk rendelkezésére áll, a szolidaritás és a kölcsönös segítségnyújtás.

Ugyanakkor el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tegyünk, ha a jelenlegi államhatalom összeomlik Irkutszk városában vagy az egész Irkutszki régióban.

Támogatjuk nyílt népi tanácsok, gyűlések és fórumok szervezését a közélet minden fontos kérdésében, beleértve a gazdaságot, az ellátást, a természetvédelmet, az emberi jogokat, az önvédelmet, az oktatást és a városi szolgáltatásokat. Mindezekben a struktúrákban szeretnénk, ha a nők és az őslakosok független bizottságai lennének jelen.²

Addig is figyeljük a helyzet alakulását. Putyin már a televízióban is arról beszél, hogy az állami rendszer megsemmisülésétől és az “anarchia” kialakulásától tart! Anarchistaként azt mondhatjuk, hogy a diktátor joggal fél az anarchiától: elvégre ez azt jelenti, hogy hatalma és az “orosz világ” eszméje megszűnik, és helyette a társadalom az önkormányzatiság, a decentralizáció és a föderalizmus elvei szerint kezd működni.

Úgy gondoljuk, hogy az anarchia még elég messze van ebben az országban. De a jelenlegi helyzetben nem vagyunk tehetetlenek; felkészülhetünk mindenre, ami történhet, és figyelmesen várjuk, hogy lesz-e olyan pillanat, amely kedvező lesz mindazoknak, akik szabadságra vágynak, akik belefáradtak a Putyin-rezsimbe. Szeretnénk, ha mindenki, aki ezt fontolgatja, átgondolná, mit tenne ebben az esetben, és összefogna másokkal, akikben megbízhat és akikre számíthat.

Ez a legkevesebb és legalapvetőbb dolog, amit most meg lehet tenni.

---

Anarcho-kommunisták Harci Szervezete (BOAK)

Új szakaszába léptünk ennek a történelmi fordulópontnak. Már régóta világos volt, hogy csak idő kérdése és a hatalmi rendszer csúcsán lévők rövidesen elkezdik egymást marcangolni.

Most az anarchista és felszabadító mozgalmak fő feladata Oroszországban és külföldön egyaránt az, hogy a rendelkezésre álló erőket összevonják, megszerezzék, amire szükség van, elemezzék a helyzetet, helyreállítsák a szétesett kommunikációs csatornáikat, és készen álljanak a cselekvésre.

Nem áltatjuk magunkat: eltarthat egy ideig, amíg ez a pillanat bekövetkezik. A februári forradalomtól (amelynek során a tábornokok részt vettek a cár eltávolításában) az októberi forradalomig kilenc hónap telt el. A Kornilov-lázadástól az októberiig két hónap.

Ami azonban világos. Először is, a közvetlen fegyveres összecsapás pillanata közelebb van, mint bármikor. Másodszor, sem a Putyin-rezsim, sem Prigozsin nem a barátaink. Ettől a két kannibál közötti harctól az anarchistáknak távol kell maradniuk - hagyni kell, hogy kivéreztessék egymást, amennyire csak lehet. Így majd a jövőben nem fogják tudni elnyomni az embereket.

De ezt, a megfelelő pillanatra való várakozás időszakát, a javunkra kell fordítani. Folyamatosan, minden pillanatban készülni és növelni a tettrekészséget -, de ugyanakkor elemezni a helyzetet is, készen állni arra, hogy mindent hátrahagyva, elkezdjünk cselekedni, még akkor is, ha a készenlét nem elégséges. Mert, ami még annál is rosszabb, mint korán kezdeni és elébe rohanni a pillanatnak, elaludni azt a pillanatot, amikor jó irányba fordíthatnánk a történetet.

Valamit most szeretnénk még mondani a katonai nyilvántartó és sorozó irodák és más kormányzati épületek elleni támadásra való felhívások témájához is.

Határozottan nem értünk egyet ezzel a felhívással. Jelenleg az ellenség arra készül, hogy visszaverjen egy támadást - nem partizánok, hanem fegyveres lázadók támadását. Az ilyen objektumokat most megtámadni azt jelenti, hogy pazaroljátok az erőforrásaitokat, gyakorlatilag puszta kézzel támadjátok meg az ellenség megerősített erődítményeit.

A gerillának ott kell lecsapnia, ahol a birodalom sebezhető, nem pedig ott, ahol a páncél védi. Ott csapjatok le, ahol az ellenség nem várja!. Ezért most a városoktól távol eső objektumokat lehet megtámadni. Az ellenség összevonta az erőit a védelmére? Ez azt jelenti, hogy feladta a távoli határokat és utakat. Támadjátok meg a gáz- és olajvezetékeket, támadjátok meg a katonai létesítményekhez vezető (de azoktól távol eső) vasúti síneket, támadjátok meg a rendőrségi és katonai bázisokat ellátó villanyvezetékeket és vízvezetékeket, de ne magukat az objektumokat, ahol az ellenség várakozik.

Vagy, ha a kockázat túl nagy - töltsétek ezt az időt a fegyveres felkelésre való felkészüléssel.

Egy élénk és harcképes partizán, aki részt vehet a jövőbeli összecsapásokban, most százszor fontosabb, mint egy partizán, aki rögtönzött bombát dob egy rendőrre, vagy akit egy stresszes rendőr lelőtt.

És ne feledkezzünk meg a terrorellenes műveleti rendszerről sem.

Még ha úgy döntesz is, hogy nem egy zsarut támadsz meg, hanem egy 5 kilométerre lévő villanyvezetéket, a CTO³ ( Terrorizmus Ellenes Művelet) rezsim alatt sokszorosára nő annak a kockázata, hogy útközben elkapnak. Mérlegelj ésszerűen, és ne vállalj felesleges kockázatot.

Avtonom / Autonóm Cselekvés

Most, amikor ez a nyilatkozat megjelenik, még mindig nem tudjuk teljesen megjósolni a “Wagner-lázadás” körüli események alakulását hosszú távon. De két, látszólag ellentétes tendenciára mindenképpen számíthatunk: egyrészt az egyszerű polgárokkal szembeni elnyomás fokozódására, nem csak az állami biztonsági erők részéről, másrészt ezzel párhuzamosan a káosz fokozódására, amikor a szemben álló felek magukra hagyják az embereket azokkal a problémákkal, amelyeket ők maguk teremtettek.

Persze Prigozsin sem jobb, mint Putyin: most egyes fasiszták harcolnak mások ellen. Minden tekintélyelvű hatalom előbb, vagy utóbb véres konfliktusokat szül.

Egy ilyen helyzetben az önszerveződés, az alulról jövő társadalmi kapcsolatok létrehozása és erősítése, valamint a kölcsönös segítségnyújtás iránti igény erősödni fog. Az emberek új kezdeményezéseket, új mozgalmakat fognak létrehozni.

Az anarchisták feladata, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy segítsék az alulról szerveződő struktúrák létrehozását és az azokban való részvételt, új kezdeményezések létrehozását és a meglévők közötti kölcsönhatás erősítését.

Már írtuk, hogy a “wagneristák” és a “hivatalos” állami struktúrák közötti összecsapásban nincs olyan, hogy “a mi oldalunk”. Az éppen zajló civakodásukban mindannyian csak a saját érdekeiket nézik, és csak önmagukat védik. Mindenki másnak jobb, ha nem kockáztatja életét mások harcában, és ha lehet, maradjon távol az ütközési pontoktól.

De ha mindkét szörnyeteggel szemben alternatívát akarunk teremteni, akkor meg kell tanulnunk összefogni a problémáink megoldása érdekében, támogatnunk kell a háború és az elnyomás megszüntetéséért folytatott küzdelmet, meg kell védenünk magunkat az erőszakkal szemben, és meg kell védenünk érdekeinket és jogainkat. Csak így leszünk képesek részt venni egy új társadalom felépítésében, amely felváltja a csődbe ment rendszert és az általa kitermelt gengszterbandákat.

Szolidárisak vagyunk irkutszki elvtársainkkal, akik azt írják:

Putyin már a televízióban is arról beszél, hogy fél az állami rendszer pusztulásától és az “anarchia” kialakulásától! Anarchistaként azt mondhatjuk, hogy a diktátor joggal fél az anarchiától: elvégre ez azt jelenti, hogy hatalma és az “orosz világ” eszméje megszűnik, és helyette a társadalom az önkormányzatiság, a decentralizáció és a föderalizmus elvei szerint kezd működni.

Ahol a társadalom feletti állami ellenőrzés és az elnyomás gyengülni fog, az anarchistáknak ki kell használniuk a megnyíló lehetőségeket az anarchista eszmék terjesztésére szóban és tettekben egyaránt. A börtöntelepekről és előzetes letartóztatási központokból most is zajló lázadásokróll érkeznek hírek. Szorgalmaznunk kell a politikai foglyok és az önkényuralom más áldozatainak szabadon bocsátását.

Nem számít, hogyan végződik a most kibontakozó lázadás, az új életnek alulról kell kibontakoznia, a társadalom széles rétegeinek követeléseiből. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, mindannyiunknak szüksége van az önkormányzat és az önszerveződés struktúráira.

Egyesüljetek!